Állattenyésztés – Csémi tehenészet

A csémi tehenészeti telep 1976-ban épült kaliforniai mintára. A több mint 10 hektáron elhelyezkedő telep többször is átépítésre került. 2022-ben ATK pályázat keretében a telep támogatást nyert kettő 600 férőhelyes istálló és egy 2 x 24 fejőállást magába foglaló Boumatic Xpressway fejőház megépítésére.
Tágas istállók egy produktív állomány számára
Két és fél év alatt épült fel a csémi telep északi oldalán két új, egyenként 600 férőhelyes istálló, illetve a két épület között egy új fejőközpont. Mindkét tehénistálló 200 méter hosszú, 30,5 méter széles, és kétsoros, központi etetőasztallal épült. Az istállók méretezésekor tudatosan a komáromi tehenészet istállóinak bevált méreteit vettük alapul. Ez vonatkozik a két pihenőbox sor far-far elrendezésére is, amely lehetővé teszi az alacsony rangú állatok számára is, hogy stresszmentesen feküdjenek le. Mind a két istálló négy, egyenként 150 állatból álló csoportra van osztva. A tehenek fejőházba hajtása egy felhajtón keresztül történik, amely összeköti az istállókat a középen lévő fejőházzal. A felhajtó utak beton burkolatúak, dombornyomott hosszanti hornyos szerkezettel. A trágyát trágyaszán segítségével az istálló közepén lévő lagúnába húzzuk, majd öblítéssel egy 360 m3-es homogenizálóba kerül. A homogenizált anyagot szeparáljuk és a szilárd fázissal pótoljuk a boxokat szükség szerint. A hígfázis szűrés után egy 20 000 m3-es gyűjtőbe kerül, amit center segítségével juttatunk ki.
Friss levegő és kényelmes box az állatok komfortja és a stabil istállóklíma érdekében
Az új épület számos előnnyel jár számunkra. A tehenek által megtett napi távolság több mint felére csökkent. A 12,5 méteres gerincmagasságú istállók nagy légtérfogattal rendelkeznek. A közlekedő tér és a pihenőhelyek feletti ventilátorok a mozgatható oldalfal függönyökkel és a szellőzőgerinccel kombinálva biztosítják a bőséges légmozgást és a friss levegő utánpótlását. A forró nyári hónapokban jó szolgálatot tesz a jászolkorlát fölé elhelyezett párásító zuhany a további hűtés érdekében. A mély pihenőboxok kialakítása szalma- és mészágyazattal történt, amelyek pótlását szeparátummal végezzük.
Modern fejőház érzékelőkkel
A közel 1200 tehenet naponta háromszor fejjük egy 2*24-es BouMatic Xpressway fejőházban. A BouMatic RealTime Activity telepítésével megérkezett az első teljesen átfogó hőérzékelő és állapotfigyelő rendszer a Sano Agrar Instituthoz. A jövőben az állatok aktivitását, takarmányfelvételét és kérődzését nyaktranszponder segítségével figyeljük. A nyaktranszponder által gyűjtött adatokkal és a rendelkezesre álló szoftverekkel nagy lépést teszünk a digitális állománykezelés felé. A fejőházból induló, az istállókba visszatérő behajtón egy lábfürösztő is van beépítve automatikus feltöltéssel és tisztítással. Az istállók végig nyakbefogóval vannak ellátva a különböző vizsgálatok és kezelések elvégzéséhez, mint például a termékenyítés és a vemhesség ellenőrzése. Ez a komáromi tehenészetben évtizedek óta bevált, gyors és egyszerű csoportmunkát tesz lehetővé, emberek és állatok számára biztonságosan és stresszmentesen.
Takarmányozás
A tömegtakarmány bázis kukoricaszilázsra és rozsszenázsra alapozott. A takarmányozást Sano koncepció alapján hajtjuk végre hazai és külföldi szaktanácsadók segítségével. Ennek a csapatmunkának eredményeként a laktációs termelésünk az ország élvonalában helyezkedik el. Éves szinten 14.000 kg-os zárt laktációt érünk el tehenenként.
Borjú- és üszőnevelés
A borjúnevelés során fokozottan figyelünk a higiéniára, hogy a borjak biztonságban nőjenek fel és egészségesek legyenek, hiszen belőlük fogjuk kinevelni a jövő teheneit. A borjak 2 naposan kerülnek át az elletőből a neveldébe. A borjak választása 67-73 napos korban történik, majd 120-130 naposan kerülnek át a növendék telepre. A növendék üszők jelenleg a cég újpusztai telephelyén vannak elhelyezve.
A Kisigmánd külterületén, Újpusztán található telephelyen kb. 950-1.000 növendék marhát, illetve 100-120 szárazonálló tehenet látunk el. Fő célunk, hogy jó kondíciójú, egészséges, nagy tejtermelő képességű tenyészüszőket állítsunk elő a tehénállomány utánpótlásához. Mélyalmos és pihenőboxos, karámmal ellátott istállókban tartjuk az állatokat. A vemhesülési index 1,75 körül van a telepen, ami a technológiához képest jó eredmény.